Tanmesék

Milyennek látsz másokat?

 Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele: 
- Milyenek itt az emberek? – tudakolódta. 
- Hová valósi vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs. 
- Athéni vagyok. 
- És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg. 
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan. 
- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. – mondta az öreg. 
A vándor búsan folytatta útját. 
Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek. 
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis büszkeséggel az utas. 
- Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs. 
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé. 
A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg: 
- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy! 
Az öreg bölcs mosolyogva csillapította: 
- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.

Egy bölcs tanácsa

Egy asszony elvitte a gyermekét a bölcshöz, hogy csináljon vele valamit, mert a gyerek nagyon sok csokoládét eszik, ettől sokszor fáj a hasa.
- Mondd meg neki kérlek, hogy ne egyen annyi csokoládét! – kérte az asszony.
- Rendben! Gyertek vissza két hét múlva! – felelte a bölcs.
Az asszony visszament a gyerekével két hét múlva. A bölcs csak ennyit mondott a fiúnak:
- Kérlek, ne egyél annyi csokoládét!
Az anya felháborodott. – Miért kellett két hetet várnunk, hogy te csak ennyit mondj?
- Két hete, még én is sok csokoládét ettem – felelte a bölcs.

A fodrász és Isten

Egy ember elment levágatni a haját, és megigazíttatni a szakállát. Ahogy a fodrász dolgozni kezdett, kellemes beszélgetésbe elegyedtek. Sok mindenről szót ejtettek, különféle területeken. Végül szóba került Isten is, mire a fodrász határozottan kijelentette :
- ,,Én nem hiszem, hogy Isten létezik.”
- ,,Miért ilyen biztos ebben ?” – kérdezte a vendég.
- ,,Nos, csak ki kell nézni az utcára, hogy mindenki megértse, miért nem létezhet Isten. Most mondja meg őszintén, ha Isten létezne, hogy lehetne annyi beteg ember a világon ? Hogy is hagyhatnának el szülők gyerekeket ? Ha Isten létezne, se szenvedés, se fájdalom nem lenne. El nem tudok képzelni egy szeretettel teli Istent, aki lehetővé teszi mindezt körülöttünk.”
A vendég gondolkodott egy kis ideig, aztán úgy döntött, hogy nem válaszol a fodrász feltevésére, mert nem akart vitába keveredni.
Miután a fodrász befejezte a dolgát, a vendég fizetett, majd elbúcsúzott tőle és kilépett az utcára. A következő pillanatban szemébe ötlött egy ember, akinek hosszú, gondozatlan haja és loboncos szakálla volt. Piszkosnak és kultúrálatlannak tűnt. A vendég visszafordult, és megint belépett a fodrászüzletbe, ahol megszólította a fodrászát :
- ,,Tudja mit mondok ? Nem léteznek fodrászok a világon !”
- ,,Hogy mondhat ilyet uram ? – kérdezte meglepetten a fodrász.
- ,,Hiszen itt vagyok én, én fodrász vagyok, nem ? Épp most fejeztem be az ön hajának és szakállának a rendbetételét.”
- ,,Nem, nem ! – erősködött a vendég.
Fodrászok márpedig nem léteznek, hiszen ha léteznének, akkor nem lennének olyan hosszú, gondozatlan hajú és szakállú emberek az utcán, mint az az ember ott, látja ?”
- ,,Ah, de hát attól még léteznek fodrászok !” – válaszolt a mester.
Tehetek én arról, hogy az az ember nem jön be hozzám ?”
- ,,Hát ez az ! – bólintott rá a vendég.
Éppen erről van szó! Isten is LÉTEZIK !
Tehet Ő arról, hogy az emberek nem fordulnak Hozzá, hogy nem keresik meg Őt ?
Ezért van olyan sok fájdalom és szenvedés a világon.”

Az irígy mókusok

Zúgó erdőben sok fa; sok fán sok gallyacska, egy gallyacskán kettős-mogyorócska.   Meglátta a hosszú farkú mókuska.- Enyém a mogyoró, senki másé!Ugrik egyet, ugrik kettőt, ott terem a kettős-mogyoró mellett. Nyelvét nyújtogatja:  – De jó lesz a  mogyorócska!
 – Jó ám annak, aki megeszi!
   Hát, uramfia! – éppen ott a mogyorócskák felett mozog egy másik mókuska.
 Ebből nem lesz jó dolog. – Haragszik már ami mókuskánk is. Borzolgatja szőrét s felszól nagy mérgesen.
   – Én eszem azt meg, nem más!
 – Majd megmutatom, hogy ki.
 – Én előre kiválasztottam.
   – Én már tegnap is erre jártam!
  – Nem beszélek vele sokat, elkapom előle – gondolta mind a kettő.
Egyik is ugrott, a másik is ugrott… reccs!… leszakadt a gallyacska, lehullott róla a  kettős mogyorócska.  Leshettek most már utána irigy mókuskák. Arra járt a sündisznócska, felkapta a mogyorócskát, hej! de elszaladt vele!Így jár, aki irigykedik, testvérrel nem osztozkodik.

A gyermek és a Pillangó

 
Gyermek: Pillangócska, engedd, hogy megfogjalak.
Pillangó: Miért fognál meg gyermek?
Gyermek: Olyan szép szárnyadnak ragyogása, csudálatos színeit szeretném közelebbről megszemlélni.
Pillangó: Hajolj fölém, gyermek és nézz meg jól. Ami szép van rajtam, Isten adománya, az ő remekét csudálod, amikor bennem gyönyörködsz, de azért ne kívánj megfogni.
Gyermek: Szelíden foglak meg, üveg alá teszlek, szobámban mindig gyönyörködhetem benned.
Pillangó: De előbb átszúrod szívemet, megölsz, mielőtt megöregedhettem volna, kis idő teltével megfakul szárnyam színes ragyogása s te rám sem nézel többet. Hiszed, gyermek, hogy ezért teremtett engem a jó Isten?
Gyermek: Igazad van, szívtelen volnék, ha bántanálak. Szállj te csak tovább is virágról virágra, amint a jó Isten azt elrendelte. Én megelégszem azzal, hogy gyönyörködhetem benned messziről, hímesszárnyú pillangócska.

A közelség meséje

A fiú tudományokkal foglalkozott, és néha keveset gondolt a lányra. Csak akkor reszketett benne a szerelem, amikor levelét kapta, s mikor találkozott vele. Bene a közelség élesztette a tüzet.  Mikor az első hó lehullott, azt kérdezték tőle a szállongó hópelyhek:
 - Nem érzed, hogy hideggé válik a szíved, mikor elfelejtkezel róla?
 A patak jégtakarója azt kérdezte:
  – Nem félsz attól, hogy elveszíted?
  A zúzmara azt kérdezte:
  – Mi lesz veled, ha elveszíted?
  A fiú kezére ültette a szállingózó hópelyheket, és ezt válaszolta. Válaszul ezt kérdezte:
  – Miért veszíteném el őt?
   A zúzmara azt felelte:
   – Mert kevés benned a szerelem.
  A jégtakaró ezt válaszolta:
 – Mert túlságosan hideg vagy.
  A fiú végighallgatta a tél gyermekeinek a beszédét, és mosolyogni kezdett. Szomorúan és egykedvűen. Majd azt mondta a tél gyermekeinek:
  -Mert hideg a szívem. Hanem azért, mert amikor mellette vagyok, erős bódulással kívánom őt, és ezt nem titkolom el előle. Azért fogom elveszíteni őt, mert a közelségében nagyon szeretem.
 A tél nem értette meg a fiút.

Az ígéret és a becsület meséje

Ez fiú egyszer könnyelmű ígéretet tett, és nem tudta beváltani. A lány nem akarta megbocsátani neki; de a fiú ezt mondta: 

            – Minden ígéret könnyelmű, amelyik két szempár találkozásából nőtt ki, és a legnagyobb könnyelműség ezeket az ígéreteket teljesíteni.
            De a lány nem hallgatott reá, hanem ezt mondta: – Aki nem váltja be az ígéretét, az a becsületét veszíti el.
            – Nálad hagyom a becsületemet – mondta gyorsan a fiú -, hadd legyen minden kincsem nálad. Nálad nagyom, mert az én becsületem csak szentebbé válhat azáltal, ha te őrzöd. Nálad hagyom, mert tudom, hogy nálad inkább az enyém.
            Ezt mondta a fiú, de a leány most sem hallgatott reá, hanem azt kérdezte:
            – Meg tudnál élni a becsületed nélkül?
            A fiú azt felelte: – A kettőnk becsülete betakar bennünket.
            És nem váltotta be a könnyelmű ígéretét. Mert nem akarta, hogy a leány visszaadja a  becsületét. Mert érezte, hogy a leány jobban meg tudja őrizni becsületét, mint önmaga. Mert érezte, hogy ez közelebb hozza őt a leányhoz.
            És a leány azóta féltőn őrzi a fiú becsületét.

A távolság meséje

A fiú, aki olyan nagyon szerette a leányt, egy szürkülő este a nagy fák alatt sétálgatott. Homályos, félénk árnyékok lopóztak a szívébe; a fiú a szürkülő estén a leányra gondolt, akit olyan nagyon szeretett. Még sohasem tartotta a karjában, és még sohasem kívánta annyira a csókját, mint azon a szürkülő estén. 
  Amikor lehullott előtte egy korán sárgára száradt falevél, belehasított a szívébe a távollét kínja. Ez a legédesebb szenvedés! Ez a legkeserűbb boldogság! És akkor maga előtt látta szerelmének hatalmas áradását, amint kiömlik a vágyó szemekből, és a szemhatárra ereszkedik. Maga előtt látta a mérhetetlen vizet, a szerelmet.
  Két partja átérte a végtelenséget. Habjaira fellegek ereszkedtek le megporlott páracseppekből. S benne úgy összeforrott a két szív, az ő szíve és a leány szíve, mint a bezárult kagyló. Egyek voltak minden távolságon keresztül. Egyek voltak oly elválaszthatatlanul, mint mikor két patak, két találkozó völgy szeméből elcsurgó könnypatak összeomlik.
   És akkor beledöbbent a szívébe a kérdés: Miért köt minket kétfelé két különágaz sors, ha olyannyira egyek vagyunk. Ez volt a kérdés, mely a vihart hozta a völgyek fölött. A patakok megdagadtak, és kiléptek medrükből. Haragvó, szennyes hullámokkal söpörték végig a partokat, és iszappal hordták meg a rétet. De a két összeömlött patak akkor érezte meg, hogy őket a vihar még szorosabban összefűzi, mint a mosolygó nap.

Az őszinteség meséje

A leány jobban szerette volna a fiút, ha nem lett volna bizonyos a fiú szerelmében. A fiú néha azért szerette olyan nagyon a leányt, mert nem hitt a szerelmében.  A leány azt mondta önmagának: Ma megmondanám, hogy szeretem, és odaadnám az ajkamat, hogy megcsókolja: kihűteném a szerelmét.  A fiú azt mondta önmagának: Talán jobban szeretne, ha eltitkolnám a magam szerelmét. Talán jobban kívánna, ha nem mutatnám, hogy én is kívánom őt. De nem tehetem, hogy eltitkolja, nem tehettem, hogy ne mutassam, mert ez méltatlan volna a szerelememhez. És a fiú ezután is hiába kérdezte: Szeretsz-e? A leány azután sem mondta neki: Szeretlek!
 Nem adta a fiúnak a lelkét. Nem mutatta meg a fiúnak a lelkét. Mert nem érezte, hogy mögöttük az elválás settenkedik. Nem érezte, hogy így nem kapcsolódhatnak a lelkeik egymásba, és könnyű vihar szétsodorhatja őket.

Egy idős cseroki indián az életről mesélt az unokájának. . .

Egy idős cseroki indián az életről mesélt az unokájának. . . 
“Küzdelem zajlik a bensőmben. ” mondta a fiúnak. 
“Rettentő harc ez, két farkas vívja egymással.
Az egyik gonosz – ő a harag, irigység, bánat, mohóság, arrogancia, önsajnálat, bűntudat, sértődöttség, kisebbrendűség, hazugságok, önteltség, felsőbbrendűség és ego. A másik jó: ő az öröm, béke, szeretet, remény, derűs nyugalom, alázat, kedvesség, jóakarat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és hit. Ugyanez a harc benned is zajlik és mindenki másban is.”
Az unoka elgondolkozott egy percre, majd megkérdezte a nagyapját: “Melyik farkas fog győzni?”
“Amelyiket táplálod. “- válaszolta az idős indián.

Gondolatod valóságot teremt

Volt egyszer egy szegény ember, aki gondterhelten bandukolt az erdő szélén. Amikor elfáradt, leült pihenni, és a hátát egy fának támasztotta. Ekkor még nem tudta, milyen fát választott. Különös, mágikus fa volt ez. Olyan fa, ami minden kívánságát teljesíti annak, aki hozzá ér.
A vándor először arra gondolt, milyen jó lenne most egy pohár víz. Hirtelen azon vette észre magát, hogy egy pohár kristálytiszta víz van a kezében. Meglepetten nézte, vizsgálgatta, még meg is szagolta. Végül úgy döntött, hogy nem lehet veszélyes, és megitta.
Aztán megéhezett, és valami ennivalót kívánt. Az étel ugyanolyan hirtelen és bámulatos módon jelent meg előtte, mint a víz.
„Úgy látszik, teljesülnek a kívánságaim!” – gondolta meglepetten.
Most már hangosan mondta ki:
„Akkor hát szeretnék egy gyönyörű házat!”
Az előtte lévő völgyben megjelent a ház. Arcán széles mosollyal szolgákat kívánt, akik a háznak gondját viseljék. Amint ezek is megjelentek, úgy érezte, hihetetlen erővel áldotta meg az Úr. Kívánt hát magának egy gyönyörű szép és rendkívül intelligens asszonyt, akivel szerencséjét megoszthatja.
Amikor ez is valóra vált, meglepődve szólt a nőhöz:
”Várj csak egy kicsit! Mi történik itt? Nekem nincs ilyen szerencsém! Ez velem nem történhet meg!”
Abban a pillanatban, hogy ezeket a szavakat kimondta, minden eltűnt.
„Tudtam” – mondta, és megrázta a fejét.
Azután felállt, és gondterhelten bandukolt tovább az erdő szélén.

A vándor

 Egy poros,csapzott hajú vándor kereste a varázskövet.Teste már árnyékká soványodott,ajka szorosra zárult,mint szívének örökre
lezárt kapuja,szemei világítottak,mint párjukat kereső szentjánosbogarak.
Lábainál a tenger morajlott.
A fecsegő hullámok rejtett kincseikkel dicsekedtek, és gúnyolták az őrült vándor süket fülét,aki nem értette beszédüket.
Talán, már maga a vándor sem reménykedett,de mert a keresés életévé vált,nem pihenhetett.
Ahogy a tenger sem pihen,örökké az elérhetetlen ég felé nyújtogatja karját.
A vándor is tovább kóborolt a magányos parton,keresve a varázskövet.
Egy napon egy,egy gyermek lépett hozzá és megkérdezte:
-“Mondd,hol szerezted azt az aranyláncot?”- s a derekára mutatott.
A vándor ránézett-a lánc mely egykoron valóban vas volt,most színarany-nem,nem álom,arannyá változott,csak azt nem tudta,
hogy hol, és mikor.
Régi szokása volt,hogy felszedett minden kavicsot,aztán megérintette vele a láncot,aztán eldobta anélkül,hogy ügyelt volna a változásra.
Így talált rá , és vesztette el a vándor a varázskövet.
A Nap lassan leáldozott az égen.
A vándor visszafordult,hogy ismét megtalálja az elveszett kincset.

Lecke az életről

 Volt egyszer egy kis hullám,aki odakinn fel-lehullámzott az idők kezdete óta.
Csak élvezte a napsütést és a szelet.
Addig ,még meg nem látta a többi hullámot,amint a parthoz csapódtak,és nagyon megijedt.
-Jaj,Istenem,velem is ez fog történni?
A másik hullám azt mondta neki:
-Miért vagy olyan szomorú?
És a kis hullám azt mondta:
-Mert összefogunk ütközni és mind semmivé válunk.Nem érted?
De a másik hullám azt mondta:
-Te nem érted!Te nem csak egy hullám vagy,hanem az óceán része…. 
Ahogy mi is …részei vagyunk az Univerzumnak!

Mire figyelsz?

Történt egyszer, hogy egy indián sétált egy nagy amerikai városban a nem indián barátjával.
A New York-i Times Square környékén jártak. Éppen csúcsidő volt, tehát sokan nyüzsögtek az utcákon.
Az autósok nyomták a dudákat, a taxisok csikorogva fordultak be az utcasarkokon, a város zaja szinte süketítő volt. Egyszer csak megszólalt az indián: – Hallok egy tücsköt.
-Az nem lehet- mondta a barátja. – Ekkora zajban hogy lehetne meghallani egy tücsköt?
-Biztos vagyok benne. Hallottam egy tücsköt – mondta az indián
-Ez őrültség- mondta újra a barátja.
Az indián viszont egy kis ideig türelmesen figyelt, majd elindult az utca másik oldalára, ahol néhány bokor nőtt.
Az ágak között tényleg megtalálta a tücsköt.
A barátja álla leesett: – Ez lehetetlen. Neked természetfölötti hallásod van.
-Nem- válaszolt a bennszülött -Az én fülem semmiben sem különbözik a tiedtől.
A dolog csak azon múlik, hogy mire figyelsz jobban.
-Ez lehetetlen, én sose hallanék meg egy tücsköt ilyen zajban.
Nem, nem lehetetlen – hitetlenkedett tovább a barátja.
-Az egész csak azon múlik, hogy mi a legfontosabb neked.
Figyelj! Bemutatom.
Az indián kivett a zsebéből néhány érmét, majd a földre ejtette azokat.
Harminc méteres körzetben minden fej megfordult, hogy vajon az érme, ami csörrent, nem az övék-e.
-Látod már, hogy mire gondoltam?
Az egész azon múlik, hogy mi az, ami fontos számodra.
Segíts mindenkin, önzetlenül!
Egyik este, akár a többi napon, a kicsi árva lányka az utca sarkon állt és pénzt koldult, vagy bármi más egyebet, amivel az emberek megszánják. A kislány ócska ruhát viselt, piszkos volt és kócos a haja. Egy gazdag ember sétált el a kislány mellett, anélkül, hogy pillantásra méltatta volna. De amikor hazaért drága otthonába, boldog és jómódban élő családjához, gazdagon terített asztalhoz, vissza-visszatértek gondolatai a kislányhoz.
Nagyon megharagudott Istenre, amiért engedi, hogy ilyen körülmények között éljenek emberek.
Szemrehányást is tett Istennek, mondván:
“Hogy engeded meg, hogy ez történjen? Miért nem teszel valamit, hogy segíts ezen a kislányon?”
Aztán lénye legmélyéről meghallotta Isten válaszát:
“Már tettem! Megteremtettelek Téged!”
Segíts a bajbajutottaknak, amikor csak teheted, amivel csak tudsz.
Adni sokszor nagyobb öröm, mint kapni…

A drágakő

Egy Indián bölcs asszony amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs Indián asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a drágakövet az Indián asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jószerencséjén továbbállt, hiszen tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie. 
Ám néhány nappal később a vándor visszatért az Indián asszonyhoz, és visszaadta neki a követ.
„Gondolkoztam…”– szólalt meg. „Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.

Meglátjuk az előttünk álló lehetőségeket?

 Él egy régi történet egy fiatalemberről, akinél hogy, hogy nem, de egy éjjel megjelent egy angyal, és csodálatos dolgokról mesélt neki, amelyek az életben
várnak rá. Minden lehetőség adott lesz számára, hogy hatalmas vagyonra tegyen majd szert, a társadalom megbecsült tagja lehessen, és egy gyönyörű nőt vegyen feleségül. 
Emberünk egész életében várta, hogy az ígért csodálatos dolgok valóra váljanak, de nem történt semmi és végül egyedül, és szegényen halt meg. Amikor a Mennyország kapujához ért, meglátta az angyalt, aki sok-sok évvel ezelőtt meglátogatta álmában, és felelősségre vonta:
“Te hatalmas vagyont ígértél nekem, társadalmi rangot és gyönyörű feleséget. Egész életemben vártam, de nem történt semmi.”
“Én neked nem ígértem ezt – válaszolt az angyal. – Én ezeknek a dolgoknak a lehetőségét ígértem neked, de te elmulasztottál élni ezekkel a
lehetőségekkel.”
Az ember megdöbbent. “El sem tudom képzelni, miről beszélsz!” – mondta.
“Emlékszel, egyszer volt egy ötleted, de te féltél, hogy nem sikerül, ezért nem tettél semmit? – kérdezte az angyal.
Az ember bólintott.
“Mivel te visszautasítottad a megvalósítást, az ötletet néhány év múlva egy másik embernek adták, aki nem ijedt meg a nehézségektől, és ha visszaemlékszel, akkor ez az ember az egyik leggazdagabb ember lett a környéken.”
“És arra emlékszel-e, – folytatta az angyal – volt egy eset, amikor a várost óriási pusztítás érte, sok ház romba dőlt, sok ezer ember nem tudott szabadulni a romok alól. Neked lehetőséged lett volna segíteni a bajbajutottakon és a túlélőket kimenteni, de te féltél, hogy ha elmész otthonról, akkor betörnek hozzád és kirabolják a házadat, ezért nem mentél el segíteni a hívó szóra, hanem otthon maradtál.
Az ember szégyenkezve bólintott.
“Ez egy hatalmas lehetőség volt, hogy száz és száz ember életét megmentsd, a város összes életben maradt lakója tisztelt volna téged.” – mondta az angyal.
“És emlékszel arra az asszonyra, arra a fekete hajú nőre, aki neked annyira tetszett? Nem hasonlított egyik nőre sem, akikkel korábban, vagy későbbi életedben találkoztál, de azt gondoltad, hogy sose menne férjhez egy olyan emberhez,mint te, féltél, hogy elutasít, és elmentél mellette. 
Az ember újra bólintott, de már sírt.
“Igen barátom”, – mondta az angyal – “ő a feleséged lett volna, vele sok gyermeket neveltetek volna, vele igazán boldogságban éltél volna egész életedben.”
Hasonló lehetőségek mindannyiunknak adódnak az életében, de gyakran, ehhez a történetbeli emberhez hasonlóan, mi is megengedjük, hogy a félelem felülkerekedjen rajtunk, és megzavarjon bennünket, hogy éljünk a lehetőségekkel.
De még nincs veszve semmi! Még életben vagyunk. Elkezdhetünk létrehozni lehetőségeket saját magunk számára!

Minden mindennel összefügg

 Az egér egy lyukból nézi a parasztot és a parasztasszonyt, amint egy csomagot bontanak fel. Elszörnyülködve látja, hogy egérfogó van benne. Kiszalad az udvarra, és kiabál: “Egérfogó, egérfogó”!
A tyúk ránéz, és azt mondja:
- Tudom, hogy nagyon félsz, de nekem nincs mitől félnem.
Az egér a disznóhoz szalad. A disznó röfög egy kicsit, és azt mondja:
- Sajnálom, ez rám nem vonatkozik, de imádkozni fogok érted.
Az egér a tehénhez menekül. A tehén elbőgi magát:
- Egérke, sajnálom, de nem az én bőrömről van szó!
Az egér lehajtott fejjel tér haza.
Még azon az éjszakán a házban nagy zajjal lecsapódott az egérfogó. A parasztasszony sietett megnézni, mit fogott az egérfogó. A sötétben
nem vette észre, hogy mérges kígyó esett a csapdába és az állat megmarta a lábát. A paraszt bevitte a kórházba a feleségét. Nemsokára hazaengedték, de még mindig lázas volt. A paraszt tyúkot vágott és erőlevest készített az asszonynak, de szenvedése nem múlt el. Jöttek a barátok, egész nap ápolták, gondoskodtak róla. A paraszt disznót vágott, hogy legyen mit enni, de semmi sem segített, az asszony meghalt. A temetésre sokan eljöttek. A paraszt tehenet vágott, hogy legyen elég ennivaló a halotti toron.
Az egér szomorúan nézte végig a halotti tort.
Ha megtudod, hogy valakinek problémája van, és azt gondolod, hogy ez téged nem érint – gondolkodj el. Mindannyian ugyanazon az úton haladunk, amelynek neve: ÉLET. Minden ember és minden esemény az élet képzeletbeli szőttesének egy-egy fonala…

Az öreg óra

 Az öreg órás mester jó fertály órája üldögélt rezzenéstelenül, vén nagyítójával a szemén, és meredten bámulta az előtte fekvő, halk ketyegésű óraszerkezetet. A tanonc többször odapillantott rá időközben, de nem volt mersze megzavarni az öreget. Legalábbis addig nem, míg az előzőleg kiadott feladatát el nem végezte.
Utóbb aztán unatkozni kezdett. Egyre gyakrabban pillogatott az öregre, s pillantásai egyre értetlenebbé, zavarodottabbá váltak. Mígnem odasompolygott az öreg mellé, s a válla felett, lopva, nyakát nyújtogatva kukucskálni kezdett, az asztalon fekvő szerkezetre. 
- Válassz egy recét! – rezzent össze váratlanul az öreg hangjára.
- Micsinájjak, Mester? – kérdezte végképp összezavarodva a 13-14 éves forma, szalma hajú fiú.
- Válassz egy fogaskereket, meg azon egy recét. Az leszel te – felelte az öreg a világ legtermészetesebb módján, s várakozón a fiú arcába szegezte vizenyős pillantását.
- Azt választom ott – mutatta csontos ujjával a fiú, s csak akkor húzta vissza az ujját, amikor meggyőződött róla, hogy az öreg tekintet valóban az ő recéjén állapodott meg. 
Az öreg bólintott, alaposan megnézdegélte magának a kiválasztott recét, majd megkérdezte:
- Mit gondósz, mennyi ideje kopik ott az a rece?
- Ami óta csak létezik – vont vállat a fiú.
- S mennyit kopott ez idő alatt?
- Épp, amennyit kellett ahhoz, hogy beilleszkedjék, és pontosan a helyére illjék – vágta ki büszkén a fiú.
- Ha másik kerűne a helyire, vajon mi történne?
- Az óra soha többé nem járna oly pontosan, mint annakelőtte – volt a válasz.
- No fiam – mondta elégedetten az öreg -, mán most kiütközik az, hogy tebelülled lesz valami. 
A fiú mintha nőtt volna pár centit az öreg mögött álltában. Aztán megkérdezte:
- De mér mondta Mester, hogy az a rece leszek én?
- Mér-e? Hát csak mer… Ha te lenné az a rece, fiam, megalkotnak, betesznek ide, ebbe a szerkezetbe, oszt kopjál…De az időt mérni köll, az nem állhat meg. Fáj minden porcikád, kívül-belül. Gyötrődsz, szenvedsz, csikorogsz, oszt egyre az alkotót kéred, hogy segítsen rajtad. Mi történne, fiam?
- Semmi, Mester – felelte némi gondolkodás után, áhítattal a fiú, tengerszemeit le sem véve a kattogó szerkezetről. – Az Alkotó azér tett engemet oda, hogy végezzem a dógom. Néki mérni köll az időt, oszt punktum, itt nincs apelláta! Én meg csak kopok, mer kopnom köll, hogy jól illeszkedjek…
- …s az óra pontosan járjon…. – fűzte hozzá mosolyogva, a fiú arcába nézve az öreg. Tartott némi hatásszünetet, tanonca orcáját fürkészve, azzal folytatta: – Ez az egyetlen feladat itten a tied, de erre csakis te felelsz meg, egyetlen másik alkatrész se jó oda. Hasztalan is lesed, azok mit hogyan tesznek, mer nekik nem az a dóguk, ami néked. Hasztalan is hasonlítgatod magadat hozzájuk, mer különbözőek vagytok, csak látszatra hasonlók. Ugyanannak a szerkezetnek más-más darabjai. Egyedül az Alkotó tudja, mér rakott tégedet éppen oda, s mér éppen tégedet. Pontosan alkotott meg, épp olyannak, amilyennek lenned köll. Pontosan tudja, mi fog történni veled itt az évek során. Tudja, hogy elkopsz, de számított rá. Ha elkoptál, akkor leszel az igazi. Akkor mán nyekergés, nyikorgás, zötykölődés nékül teszed a dógod.
- És az óra pontosan jár…
- S bárhogy jajgatsz, bárhogy kiabálsz, nem állhat meg…

A platánfa kivágása

 Egy ember kertjében kiszáradt a platánfa. A szomszédja ezt mondta neki:
- Kiszáradt fa szerencsétlenséget hoz. Jobban tennéd, ha kivágnád.
Amint az ember kivágta a fát, a szomszéd nyomban kérlelni kezdte, adjon belőle valamennyit tűzifának.
“A szomszédnak tűzifára volt szüksége” gondolta a kiszáradt fa gazdája mérgesen. “Ezért vágatta ki velem a fát. Eddig jó szomszédok voltunk, de most túljárt az eszemen, ezt nem hagyom annyiban.”

Ajándék galambok

 Handanban az a szokás járta, hogy újév előtt galambokat fogtak és ajándékoztak a hercegnek. A galambok olyan örömet okoztak a herceg számára, hogy minden ajándékozót gazdagon megjutalmazott. Valaki egyszer megkérdezte a herceget, mi a magyarázata a szokásnak.
- Jólelkűségem jeléül újévkor szabadon engedem az összes galambot – felelte a herceg.
- Mivel alattvalóid tudják, hogy szabadon engeded a galambokat, igyekeznek minél többet elkapni – érvelt a kérdező. – És közben rengeteg galambot megölnek. Ha valóban nem akarsz kárt tenni a galambokban, helyesebben tennéd, ha alattvalóidnak megtiltanád, hogy megfogják őket. Ha csak azért fogatod meg a galambokat, hogy szabadon engedhesd őket, jólelkűséged nem hozhatja helyre a mérhetetlen kárt, amit okozol.
A herceg egyetértett vele.

Kövek, kavicsok, homok

 Egy filozófusprofesszor előadását úgy kezdte, hogy fogott egy 
konzerves-üveget és feltöltötte kb. 5 centiméter átmérőjű kövekkel.
Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg… 
,, Igen” – volt a válasz. 
Ezután elővett egy dobozt, tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a 
kavicsokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres 
helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. A professzor 
ezután elővett egy dobozt tele homokkal és azt kezdte beletölteni az 
üvegbe. Természetesen a homok minden kis részt kitöltött. 
,, És most – mondta a professzor – vegyék észre, hogy ez az önök élete. 
A kövek a fontos dolgok. A családod, a partnered, az egészséged, a 
gyermekeid. Ha minden mást elveszítenél, az életed akkor teljes maradna. 
A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok az összes többi apróság. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek.
 Ugyanez történik az életeddel is. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azokra a dolgokra, amelyek alapvetők a boldogságod érdekében.
 Játssz a gyermekeiddel. Szakíts időt orvosi ellenőrzésre. Vidd el a párodat táncolni. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet rakni. Először a kövekre figyelj – azokra, amelyek igazán számítanak. A többi csak homok.”

Minden problémában egy új lehetőség is rejlik

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni, mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg, és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott, és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette mi történik, és először rémisztően üvöltött. Aztán mindenki csodálatára megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál: lerázza magáról a földet, és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és a szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, lerázta magáról, és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén, és boldogan elsétált.
Tanulság: az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról, és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg. Rázd meg magad, és lépj egyet feljebb!

Ha az ember rendben van,rendben lesz a világa is!

 Hallottam egy csodálatos kis történetet egy lelkipásztorról, aki szombat reggel meglehetősen nehéz körülmények között próbált felkészülni a prédikációra!
A felesége elment vásárolni. Esett az eső, a kisfia unatkozott, nyugtalan volt, mert nem tudott mihez kezdeni magával. Végül a lelkész kétségbeesésében elővett egy régi magazint, hogy átlapozza. Talált egy szép színes oldalt, amely a világ térképét ábrázolta. Kitépte a lapot, szétszaggatta, a darabkákat szétszórta a szoba padlóján és ezt mondta a fiának: „ Johnny,ha össze tudod rakni a térképet,kapsz tőlem egy huszonöt centest”.
A lelkész azt hitte, hogy egész délelőttre való munkát adott a kisfiúnak. De tíz perc múlva kopogtattak az ajtón. A kisfia volt, az összerakott képpel. A lelkész megdöbbent, hogy fia ilyen gyorsan végzett a feladattal. Ott voltak a papírdarabkák, gondosan összerakva, ott  volt a hibátlan világtérkép. 
- Kisfiam, hogy tudtad ilyen gyorsan összerakni?- kérdezte a lelkész.
- Ó! – mondta Johnny. – Nagyon egyszerű volt. A másik oldalon egy ember képe van. Egy papírt letettem a földre, összeraktam az embert, aztán egy papírlapot tettem a tetejére és megfordítottam az egészet. Rájöttem, ha rendbe teszem az embert a világ is rendben lesz.
A lelkészmosolygott és átadta fiának a negyeddollárost. 
Ezzel megadtad a holnapi prédikációm témáját – mondta. „ Ha az ember rendben van,akkor rendben lesz a világa is!” 
Mély tanulság rejlik ebben a  gondolatban. Ha szerencsétlennek érzed magad a világban és a világot meg akarod változtatni, a legjobb hely ahol kezdheted, magad vagy.  Ha lelki beállítottságod pozitív a világod problémái meghajlanak előtted!
A te világod rendben van? Tedd rendbe magad!

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s